Elme – Test – Szív

l2

Önmegismerés útján kikerülhetetlen kérdés, vajon miből vagyunk, mik a fő alkatrészeink?

harom

Ezer válasz van erre a kérdésre, tudományostól a misztikusig. Magamat figyelve azonban azt vettem észre 3 teljesen eltérő tulajdonságú és viselkedésű összetevőből állok:

 – Van az ELME.
Az elme világában bármi lehetséges, hiszen képzelőerejével akármit létre tud hozni. Nem köti őt múlt-jelen-jövő, hiszen pont annyira szeret a múltba révedni, mint a jövőn rágódni. Hiába vannak ilyen képességei, a kézzelfogható valóságban csupán közvetve van beleszólása, önmaga megfoghatatlan, illékony, súlytalan.

- Van a TEST.
Ő már nem tud múltban-jövőben létezni, csak és kizárólag a jelenben van. Ő nem elvont, a lehető legkonkrétabb, hiszen súlya-mérete-szaga-hangja van.

- Van a SZÍV.
A szív egyetlen dologra képes, mégpedig kapcsolat teremtésére. Ennek a kapcsolatnak sem idő, sem tér, sem anyag nem szab határt. Szerethetünk múltban létező dolgokat pont annyira, mint jelenlévőket.

Ez a három összetevő nagyon jól, egymást támogatva tudna működni. Általában a gond akkor kezdődik, ha nincs meg az egyensúly.

Neveltetésünkből, társadalmi értékrendünkből eredően általában az elménk túlsúlyban működik, elnyomva szívünk, testünk. Ez a fotográfia világában is jellemző, hiszen a képekre leginkább úgy nézünk, mintha egy írott szöveg megfestett verziója lenne, tartalommal, történéssel.
(Próbálj egy reklámtábla szövegére úgy nézni, hogy nem olvasod el, hanem pusztán absztrakt formák halmazaként értelmezed azt. Ha megy, akkor sikerült kikapcsolni az elméd.)

Ezzel az “elmetúlsúllyal” leginkább akkor van baj, mikor egy problémás élethelyzetben döntést kellene hoznunk, el kéne engednünk stb… Az elme hiába pörgeti a gondolatait megállás nélkül, önmagában képtelen új megoldóképletet felhozni. Ilyenkor van szükség a testtel és szívvel való együttműködésre.

Hogyan segíthet a test a megoldásban?

Nem csak a fittség, egészség az, ami sokat adhat nekünk. Annál sokkal többet tud ő.
Minden pillanatban levegőt szívunk tüdőnkbe, majd kifújjuk. Így megy ez változó ritmusban, intenzitással. Ha erre a folyamatra úgy tekintünk, hogy minden egyes lélegzettel az életet szívjuk magunkba, majd rögtön utána az elhasznált energiákat engedjük ki magunkból, akkor megérezhetünk valamit. Megérezhetjük azt, hogy minden pillanatban nyitottnak kell lennünk, hogy megkapjuk azt, amire szükségünk van, de ezzel párhuzamosan az elengedést is gyakorolnunk kell, hiszen különben nem lenne hely az újnak, a tisztának.

Ezt az elme önmagában is képes értelmezni, de ha a testünkön érezzük, már nem csak egy felületes belátás lesz, hanem folyamatos megélés.

Hogyan segíthet a szív?

Az elmének megvan az a hajlama, hogy különválaszt minket a külvilágtól. Vagyok Én és mindenki MÁS. Ez fenyegető, félelmetes érzések táptalaja lehet. Tán mind ismerjük ezt az önmagába húzó szorongást. Ebben az esetben a szív és annak kapcsolatteremtő ereje könnyen fel tudja oldani ezt a negatív “elmespirált”.

Példa:
Készítek egy képet magamról és egy célként értelmezett házról, ami között egy hatalmas szakadék van. Ebben látom azt a helyzetet, ami megakadályoz abban, hogy elérjem célomat, megbénít. Ha a szakadékra nézek, láthatom áthidalhatatlan problémának. E mellett láthatom egészen másképp is.

A kínai kultúrában az üreset is legalább olyan fontosnak tartották, mint a létezőt. Elképzelésük szerint az üres ad értelmet mindennek. Képzelj el egy bögrét, autót vagy házat, aminek a belseje teljesen tele van. Mindegyik használhatatlánná válik. Csak az üres ad teret valaminek.

Ha a szakadékra így nézek, akkor már a végtelen lehetőséget látom benne. Ettől fejlődik a világ, ez tud inspirálni. Ha sikerül új kapcsolatot teremteni a félelmetessel, hirtelen új lehetőséggé válik az. A szív bármivel tud ilyen kapcsolatot teremteni.

Bármibe amit létrehozunk, mint például egy fotó, elménket, szívünket és testünket is bele tudjuk tenni. Amint valaki megérzi az alkotásnak ezt a teljességét, az eredeti egyensúly kezd helyreállni.